A labda már nem gurul a Zocalo terén – véget ért a 10. Homeless World Cup rendezvénye. Eddig ennyiszer gyűltek össze a csapatok a világ minden tájáról, hogy – az alapító elnök, Mel Young szavaival élve – megmutassák a láthatatlan embereket, az árnyékból a fényre engedje azokat, akikről a mindennapokban nem veszünk tudomást.
Az utolsó nap, a döntők napja volt, mindegyik kupa sorsa vasárnap dőlt el. Bár a magyar csapatnak esélye sem volt kupához jutni, a biztonság kedvéért utolsó meccseinket még azért elvesztettük. A fiúk az ukránok ellen, a lányok a fehérnadrágos kirgizek ellen vesztettek, büntetőkkel. Mindkét mérkőzés tartogatott felemelő pillanatokat.
Minden igaz magyar szemébe könnyet csalt, amikor Dél-Amerika egyik legszebb és legnagyobb főterén felcsendült a magyar himnusz és imánk, amely ugyan ismét nem talált meghallgatásra, ezúttal a világ másik feléről szállt az ég felé-.
Az is szívet facsaró látvány volt, ahogy néhányan lányaink közül a büntetőrúgás leple alatt hazagurítottak, vagy hazagurításnak álcázva büntetőt lőttek a kirgiz kapusnak. Így hiába volt a mi kapusunk, Majosházi Zsuzsi, aki klasszisokkal volt jobb kirgiz kollégájánál, mivel neki ezt a szívességet az ellenfél mezőnyjátékosai nem tették meg, egy góllal kikaptunk.
Ami azonban még a legkérgesebb matrózt is megpuhította volna, hogy a férficsapat nőtagja, Friss Eszter lőtte a csapat utolsó gólját, az ukránokkal vívott mérkőzés utolsó percében – neki ellenben mindez az első volt. Ez a teljesítmény John Moses edző kiváló munkáját és formaidőzítését dicséri. Egy csöppet az ukrán játékosok is besegítettek – érdemes megnézni a teljes videót.
Amikor nagyvonalúságról és úriemberi viselkedésről van szó, nem mindig keleti szomszédink jutnak eszünkbe. A Mexikóban felvonultatott ukrán játékosok stílusa, megjelenése sem vetekedett egy vérbeli angol gentlemanével. De amit a pályán műveltek, az utolsó percben… -nézzétek meg, mondom néktek, megéri
Lehet ezek után még jobb? Lehet, elintézték.
Ott volt rögtön a két döntő, Mexikó-Brazilia a női vonalon, Mexikó- Chile a férfi vonalon. Mindkét mérkőzést az első számú kereskedelmi csatorna élőben közvetítette, kommentátorral, több kamerával és többezres szurkolótáborral együtt.
Mivel a rendezvény főtámogatója a telekommunikációban és médiában érdekelt Carlos Slim, a világ (hivatalosan) leggazdagabb embere, illetve cége, a TelMex volt, pénzben nem volt hiány. Volt azonban egy olyan érzés a levegőben, hogy ezért cserébe kettős győzelem az elvárás.
A nők hozták is a mérkőzést, igaz, bírói segédlettel, hiszen 2X2 percig a brazilok csak két mezőnyjátékossal voltak a pályán. Kár érte, mert a kiválóan játszó mexikói csapat enélkül is verte volna őket.
A férfiak meccsére a chileieknek jelentős rajongótábora akadt – sokan szurkoltak nekik csupán azért, mert nem nekik lejtett a pálya.
A kiállítás itt sem maradt el, de a kék lap kiosztása után a chileiek két emberrel is tudtak gólt lőni, összességében többet is, mint a mexikóiak, így övék lett 2012-ben a Homeless World Cup.
Tovább is van, mondjam még?
A zárórendezvény két órás fieszta volt, a végén pazar tűzijátékkal, facebook és email cím cserékkel, sírással, nevetéssel, csókokkal… felemelő, mikor alkohol és drogok nélkül majdnem 1000 ember szíve egyszerre dobban!
Mi, a magyar csapat erre is rátettünk egy lapáttal. A tűzijáték után egy unalmasnak indult tequilázás végül fergeteges (ám kissé belterjes) táncba, kocsmai verekedésbe és színes ásításokba fordult át, majd mindenki fáradtan, de boldogan nyugovóra tért.
Eltelt még 17 óra, repüléssel, átszállással, várakozással és ügyintézéssel, és hipp-hopp, már itthon is voltunk.
(2012-ben) VÉGE