Második Esély Sportegyesület

És van úgy, hogy a három pont kerül az ukránokhoz. Most ez utóbbi történt – fiaink elvesztették veretlenségüket, és mint minden első élmény, ez is kissé fájdalmas volt.
Pedig vezettünk… és itt jöhetnének olyan, focivezérek és vezérfocisták szájából megszokott mondatok, amelyek úgy kezdődnek: Ha…
Öcsi lesérült, helyette Bori állt be a kapuba, aki fantasztikusan védett. Az ukránok azonban összekapták magukat, 3:3-ról megindultak. 4:4-ig tudtuk velük tartani a lépést, de ők egyre erősebbek lettek, mi pedig leszakadtunk. Jobbak voltak nálunk ma, ez tény, ezt mutatja az eredmény is.
Ha az eredmény után kapnánk prémiumot, netalán extra meccspénzt, most talán sajnálnám is. De itt nem csak ez a lényeg. Ez nem a Bajnokok Ligája, ez a Homeless World Cup. Itt meg kell tanulni felállni, bízni a csapattársban, belefeszülni az ellenszélbe, mint otthon az utcán, a munkahelyen, mindenhol. És ha ez sikerül… akkor nem csak a pályán nyernek ezek a fiúk.

A lányoknál is volt izgalom bőven. Tavaly Mexikó nyert otthon, Chile lett a második, Brazília a harmadik. Dél-amerikai országok, jelentős futballmúlttal (nem csak az 1960-as évekből, hanem 2000 után is), így mindenki őket várja befutónak. A legtöbben Chilét, mert hatékony, technikás csapattal jöttek. Az egyik lány olyan erősen rúg, hogy amikor egy eltévedt lövése eltalált egy nyugodtan repülő vadkacsát, az menten szörnyethalt.
A kapusuk akkora, hogy egy lépéssel átéri a kaput, állítólag már a szülei is kapusok voltak, bölcső helyett hálóban ringatták, és a vacsoráját sem odaadják, hanem odalövik neki – ha elkapja, ehet. Szóval joggal várja mindenki őket az első helyre, félelmetesek egyénileg és csapatban is. Ja, mi azért jól megvertük őket ☺ Magyarország – Chile 6:4.

A campusba visszatérve élőzene, sütögetés, éneklés, tánc, zene volt az esti program, alkohol és drogok nélkül, mert hisszük, hogy így is lehet. És ilyenkor látszik, milyen fontos a nyelvtanulás – ha tudsz angolul, nem kell az edzőhöz szaladgálni azzal, hogy „Hogy mondják angolul azt, hogy eljönnél-e velem meginni valamit?”

Jaj, de mennyire hogy hajrá Magyarország!

Van úgy, hogy Kárpátalja….

Ezzel a kifejezéssel először gyerekkoromban találkoztam, azt hiszem, Knézy Jenő szájából hangzott el. Később talán Vitray, majd Hajdú B. is használta, mindhárman akkor, amikor a magyar csapat esélyeit latolgatták egy-egy nemzetközi bajnokságon való részvétel, kijutás kapcsán.
Belém égett ez a két szó, és az utána öntött feltételezések tömege is.
Ha ez a csapat nyer, és legalább ennyivel megveri a másikat, míg az a csapat veszít, de amazok is kikapnak emezektől… belefájdul az ember feje!

Mit lehet ilyenkor tenni?

Bizonyára sok megoldás van, az egyiket a férfi csapat ez elmúlt három napban megmutatta: csoportelsőként jutottak tovább a kvalifikációs szakaszból, így akárki csinálhat akármit, mi már ott vagyunk a második körben. Így azért egszerűbb, nem?
Ehhez nem kellett más, mint megnyerni az összes mérkőzést (igen, ma behúztuk a dánokat és a ranglista elején tanyázó litvánokat is), közben végig tisztelettel bánni bíróval, partjelzővel, játékossal egyaránt (ezért csak egy becsúszó szerelés miatti kék lapot gyűjtöttünk be, ami igazán semmiség), nem elszállni, amikor 5:0-ra vezetünk, és nem elkeserednni akkor sem, amikor 3:0-ás vezetésnél a másik csapat zsinórban lő négy gólt, és ezzel átveszi a vezetést.

A recept tehát megvan, lehet utánunk csinálni – az edzéseinken szeretettel (és ez tényleg így van) várunk minden leendő játékost, aki kedvet érez magában, és persze erőt is, meg kitartást, hiszen szeptembertől még szigorúbb elvárásoknak kell megfelelni.

És a lányokkal mi van? – kérdezheti joggal például Bereczkiné Kulcsár Ildikó, így hát az ő megnyugtatásra (is) közlöm: a lányokkal minden rendben.
Igaz ugyan, hogy szárazkolbászban, szalonnában és jófajta házikenyérben hiányt szenvedünk (na jó, nem mindenki szenved, és már Orsi is kezd hozzászokni), de az eredmények jönnek gazdagon.
Ma a Warriors of Wales (a Walesi Harcosok) csapatával találkoztak és hagyták őket állva, illetve gyakran a földön fekve, mert az eső után csúszóssá vált a műfű.
Ennél jobban vereséget csapat még nem viselt: a játék végén a walesi csapat páros sorfalat állt lányainknak a pálya kijáratánál. Megható volt ez a tiszteletadás, nem is mertek először Anitáék kijönni, azt hitték, nekik is be kell állni a sorba…

Holnaptól minden egy kicsit nehezebb lesz – az ellenfelek, a fáradtság, a feszültség, de mint eddig, ezután is a legtöbbet adjuk abból, amink van: bátorság, kitartás, küzdőszellem.

Hajrá Magyarország!

Matematikai esély….

Hétfői mottónk: Avagy fogsz te meccset elveszíteni! (Forrás: Bereczki Orsolya, Balmazújváros)

Ha valaki már a címet sem érti, annak megnyugtatásul közlöm: nincs egyedül. Kis túlzással az egész világ értetlenül állt ma a magyar csapat teljesítménye előtt.
Hogy lehet az, hogy egy piciny ország, ahol a legfiatalabb klasszis focista is már bottal jár és csak pépeset eszik, végigveri az egész mezőnyt, nem tisztelve sem származást (Anglia, a futball hazája), sem méretet (Hollandia, ahol a lányok magasabbak, mint a mi fiaink)?

De kezdjük az elején.
Urak voltunk, az biztos: délben játszottuk az első mérkőzésünket, ahol fiaink könnyedén kerekedtek felül Svájc csapatán.
Magyar honfitársaink, ne aggódjatok! Megfizettünk az összes szenvedő frankhitelesért, minden elvesztett otthonért mi, a hajléktalanok! Úgy vertük őket vissza trezorjaik árnyékába, hogy többet nem jönnek még a Kárpátok közelébe sem!

Három órával később Angliával léptünk pályára. Mindenki elkötelezett volt mindkét oldalon. Hat-három, gondoltuk mi, és mosolyogtunk. Three to six – gondolták az angolok, és szúrósan néztek ránk.
Keményen kezdtek, technikásan, erősen, de mi álltuk a sarat. Az első gólt ugyan mi kaptuk, de ez volt az utolsó is egyben.
Innentől kezdve – kezdeti meglepetésünkből felocsúdva – egyre csak szórtuk a gólokat, átlagosan kétpercenként egyet, így a végeredmény… a végeredményt a kommentekben kérjük.
Az első helyes megfejtő (aki nem lehet csapattag, sem edző vagy menedzser, és Pál Attila sem) jutalma egy dedikált mez!

15:20-kor a szimpatikus dán lányok érkeztek, hogy aztán ugyanolyan szimpatikusan, de kicsit megizzadva és kifáradva távozzanak.
Szerettük őket, ők is szerettek minket annak ellenére, hogy 9 gólt kaptak, miközben csak 1-et rúgtak. Azonban annyira talán már ismeritek a HWC-t, hogy tudjátok, nem csak ez a fontos… ami igazán fontos, a szemnek láthatatlan, nem az eredményjelző táblán, hanem a csapatban, a szellemiségben, a küzdésben található meg. Persze mindez merő buziskodás lenne, ha nem mi nyertünk volna, így azonban elmegy. Ugorjunk.

18:40, utolsó mérkőzés. A nap lemenőben, a hőmérséklet 24 fok. Jönnek a holland lányok. Magabiztosak, vidámak, elszántak. Mellettük a focistáink kislányoknak tűntek, mind a centik, mind a kilók tekintetében. De a pályán mindez nem számít. Ami számít, az a 4 gól, amivel Üveg megszórta a kapujukat az első 5 percben.
Ami számít, az az okos játék, Orsi firnyákos passzai, Anita kökemény szerelései, Vanda macskareflexei a kapuban, Kinga cselei, Kata villámgyors irányváltásai… „Exceptional team” mondta az ausztrál bíró, Harry, akiról már tegnap is olvashattatok. És itt most be is fejezem, nem szállunk el, hanem továbbra is tesszük, amit eddig: játszunk szívvel-lélekkel, magunkért és értetek is.

Hajrá Magyarország!

Avagy fogsz te meccset elveszíteni!.

… mert csapataink a csúcson kezdtek. A fiúk és a lányok is magabiztosan nyerték első napi mérkőzéseiket. Akik olvasták a tegnapi bejegyzést, biztos tudják, kikkel játszottunk – akik nem olvasták, azok tegyék meg most, és utána haladjanak tovább ezzel a posztttal 🙂

Először fiaink léptek pályára, hogy egy szigetország szülötteivel mérkőzzenek meg. Szerencsére nem volt olyan meleg, mint a múlt héten, de a meccs így is embert próbáló volt. A rendszeres edzések és a kargowai edzőtábor azonban éreztette hatását: mind fizikailag, mind technikailag domináltuk a 2X7 percet.
A végeredmény olyan “törpék és Hófehérke” féle lett, vagyis 7:1 nekünk.
Bár a játékosok is érezték, hogy nem voltak teljesen összeszedettek, és egy erősebb csapat ellen ez a teljesítmény nem lett volna elég, az öröm és a siker mindenkinek jólesett. Jó úgy kezdeni egy világszintű foci tornát, hogy hozzánk kerül mindhárom pont, hisz ezen a téren nem vagyunk elkényeztetve…

Három előtt 10 perccel lányaink léptek a zöld műfűre, ahol a pampák szülötteivel, a világ legnagyobb marhaállományával rendelkező dél-amerikai ország senoritáival találkoztak. Igaz, ezeket a lányokat nem Maradona edzette, de azért kitettek magukért – nem az ő hibájuk, hogy a mieink sokkal jobbak voltak náluk.
Parádés passzokkal, gyors, technikás játékkal 13 gólt lóttünk nekik, miközben mindössze egyet kaptunk. Mit lehet erre mondani? Csak így tovább, lányok!
Ami ezt a győzelmet még szebbé teszi, hogy az ausztrál bíró, Harry (aki önmagát csak Happy Harry-nek, azaz vidám Harry-nek nevezi), tavalyi jó szokását megőrizve idén is megajándékozza azt a játékost, aki nem csak játékával, de a pályán tanusított viselkedésével, az ellenfél iránti tiszteletével is kimagasló teljesítményt nyújt. Ezen a meccsen ez a trófea (egy mindössze 140 példányban készült HWC 2013 síp egyike) most hozzánk, pontosabban Üveges Katához került.

Szóval itt tartunk most… teli élményekkel és tapasztalatokkal egy nemzetközi sportesemény résztvevőiként, fáradtan és kimerülten, mégis vidáman fekszünk le, hisz holnap ismét helyt kell állnunk a pályán és a pályán kívül is.

És ha a holnapi programodat tervezed, itt vannak a mérkőzéseink időpontjai, amelyeket élőben a www.homelessworldcup.org címen láthatod.

Férfiak:
12:00 Magyarország – Svájc
15:00 – Magyarország – Anglia

Nők:
15:20 Magyarország – Dánia
18:40 Magyarország – Hollandia

Hajrá Magyarország!

via ennél már csak rosszabb eredményeink lehetnek….

Elkezdődött a 2013-as Homeless World Cup Poznanban.

Immár 11. alkalommal rendezik meg ezt a világbajnokságot, amelyen az OSE csapatai 2006 óta minden évben részt vesznek.
Idén – tavalyhoz hasonlóan – két csapattal jöttünk, mind a férfi, mind a női kupában képviseljük szeretett hazánkat.
Tegnap 900 kilométert utaztunk autóval, ami több, mint fél napig tartott. Éjjel 11-kor, kimerülten érkeztünk meg Poznanba, ahol egy egyetem kollégiumában szállásoltak el minket.
Nem lehet okunk panaszra, a 2 illetve 3 ágyas szobák kellemesek, tiszták, és a csapattagok egymás melletti szobákban alszanak – kell ennél több?

A mai program nem volt túl sűrű, lényeges pontjai a parádé és a sorsolás voltak.
A parádé a Malta-tó partján zajlott, itt vannak a pályák is, úgyhogy a számtalan kajakos sikert megélt helyszínen fogunk focizni a következő nyolc napban.
A sorsolás eredményéről, hogy a csoportunk kemény-e vagy sem, nem érdemes elmélkedni – a meccsek során minden kiderül, és amúgy is mindig 100%-ot kell nyújtanunk, és/vagy minimum egy góllal többet rúgni, mint az ellenfelünk. Vagy eggyel kevesebbet kapni…

Estére azt is megtudtuk, mit hoz a holnap!
A hölgyek Argentínával játszanak 14:50-kor, az urak 13:40-kor Észak-Írország csapatával mérkőznek meg.
Mindkét meccset élőben és ingyenesen megnézhetitek a www.homelessworldcup.org oldalon, ahol számtalan érdekes képet is találtok.
Jó szurkolást, drukkoljatok, lájkoljatok, osszátok!
Hajrá Magyarország!

Forrás:Facebook.