Matematikai esély…

Ezzel a kifejezéssel először gyerekkoromban találkoztam, azt hiszem, Knézy Jenő szájából hangzott el. Később talán Vitray, majd Hajdú B. is használta, mindhárman akkor, amikor a magyar csapat esélyeit latolgatták egy-egy nemzetközi bajnokságon való részvétel, kijutás kapcsán.
Belém égett ez a két szó, és az utána öntött feltételezések tömege is.
Ha ez a csapat nyer, és legalább ennyivel megveri a másikat, míg az a csapat veszít, de amazok is kikapnak emezektől… belefájdul az ember feje!

Mit lehet ilyenkor tenni?

Bizonyára sok megoldás van, az egyiket a férfi csapat ez elmúlt három napban megmutatta: csoportelsőként jutottak tovább a kvalifikációs szakaszból, így akárki csinálhat akármit, mi már ott vagyunk a második körben. Így azért egszerűbb, nem?
Ehhez nem kellett más, mint megnyerni az összes mérkőzést (igen, ma behúztuk a dánokat és a ranglista elején tanyázó litvánokat is), közben végig tisztelettel bánni bíróval, partjelzővel, játékossal egyaránt (ezért csak egy becsúszó szerelés miatti kék lapot gyűjtöttünk be, ami igazán semmiség), nem elszállni, amikor 5:0-ra vezetünk, és nem elkeserednni akkor sem, amikor 3:0-ás vezetésnél a másik csapat zsinórban lő négy gólt, és ezzel átveszi a vezetést.


A recept tehát megvan, lehet utánunk csinálni – az edzéseinken szeretettel (és ez tényleg így van) várunk minden leendő játékost, aki kedvet érez magában, és persze erőt is, meg kitartást, hiszen szeptembertől még szigorúbb elvárásoknak kell megfelelni.

És a lányokkal mi van? – kérdezheti joggal például Bereczkiné Kulcsár Ildikó, így hát az ő megnyugtatásra (is) közlöm: a lányokkal minden rendben.
Igaz ugyan, hogy szárazkolbászban, szalonnában és jófajta házikenyérben hiányt szenvedünk (na jó, nem mindenki szenved, és már Orsi is kezd hozzászokni), de az eredmények jönnek gazdagon.
Ma a Warriors of Wales (a Walesi Harcosok) csapatával találkoztak és hagyták őket állva, illetve gyakran a földön fekve, mert az eső után csúszóssá vált a műfű.
Ennél jobban vereséget csapat még nem viselt: a játék végén a walesi csapat páros sorfalat állt lányainknak a pálya kijáratánál. Megható volt ez a tiszteletadás, nem is mertek először Anitáék kijönni, azt hitték, nekik is be kell állni a sorba…

Holnaptól minden egy kicsit nehezebb lesz – az ellenfelek, a fáradtság, a feszültség, de mint eddig, ezután is a legtöbbet adjuk abból, amink van: bátorság, kitartás, küzdőszellem.

Hajrá Magyarország!

Matematikai esély….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük