Itt a vége, fuss el véle!

Ma kétszer is felcsendült a magyar himnusz az 59 csapat részvételével megrendezésre került Poznani bajnokság záró napján. Megbűnhődtük a múltat és a jövendőt is, és bár mindannyian alaposan elkeseredtünk a végére, azért annyira mégsem, mint az szokás nálunk, így hát mindkét mérkőzésünket megnyertük.

Vidáman indulunk hamarosan haza mindazzal, amit itt, Poznanban szereztünk, holnap korán reggel, pontosabban hajnalban.
Ezért arra kértem a fiúkat-lányokat, már most este pakoljanak be.
Hogy ne hagyjunk itt semmit, listát készítünk, mi az, amit itt kaptunk és elviszünk magunkkal.
1. A meccsek hangulata, ahogyan egyre nőtt a feszültség és a tempó, ahogy egyre közelebb kerültünk a döntő napjához, a végső mérkőzéshez.
2. A szurkolók mosolya, akik eleinte kevesen voltak, leginkább magyarok a magyaroknak, majd csatlakoztak a románok, bolgárok, később a hollandok, majd a chileiek… a mexikó-magyar elődöntőn pedig már legalább 10 csapat nekünk drukkolt.
3. A győzelem édes íze, amelyet eleinte mindkét csapat érzett, aztán egy ideig csak a lányok
4. A vereség keserűsége, és a talpraállás fájdalma, a vesztesek ereje… vannak leckék, amiket nem lehet a dobogó legfelső fokán megtanulni – most kaptunk abból is egy nagy adagot.
5. És a tárgyi emlékek: egy plakett és érmek a fiúknak a 21. helyért, illetve egy plakett és érmek a lányoknak a harmadik helyért, mert IGEN, BRONZÉRMESEK LETTEK! A meccset a kirgizek ellen nem írom le, nézzétek meg, élvezkedjetek ti is, bár annyira nem fogtok izgulni, mint mi a pálya mellett és ők a pályán…
6. És a ráadás: Üveges Katalin (24, HUN) lett a torna legjobb női játékosa. Díja a dicsóség, elismerés és egy üveg focilabda.

Mivel nagy keletje és értéke van a magyar mezeknek, megy a csere-bere, szinte minden csapatból megkerestek már minket, a játékosokat. Magasan állunk a tőzsdén :-), egy magyar gatya érhet két olaszt is, vagy egy lengyelt és egy argentint… nem is csoda, ilyen játékosok mellett!

Ezen kívül pár focilabdával és apróságokkal lettünk gazdagabbak… köszönjük Poznan ezt a felejthetetlen hetet, az izzadságot, könnyeket, mosolyokat…
Ha Isten is úgy akarja, jövőre Chilében újra megpróbáljuk a lehetetlent 🙂
Addig rengeteg dolgos nap, adománygyűjtő találkozó, szponzorkereső hívás van még hátra, illetve előre, mindig csak előre.

Hajrá Magyarország!

Itt a vége, fuss el véle!.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük