Fair Play Roadshow 2012 július 21. Gyula

Az Oltalom Sportegyesület a FIFA Football for Hope kezdeményezésének keretében, megtartotta a Fair Play Roadshow ötödik fordulóját az együttműködés, a párbeszéd és a tolerancia jegyében. A bajnokságunk ötödik állomásának Kelet-Magyarország közkedvelt fürdővárosa, Gyula adott otthont. A város központjában, az Almássy Kálmán téren található Mészáros Péter műfüves futballpályán zajlottak a mérkőzések. Roadshow-nk gyulai állomásán az eddig megszokott módon mediátorok segítségével bonyolítottuk le a mérkőzéseket. Az Észak-Komáromban megrendezett fordulónkhoz hasonlóan, a gyulai helyszín is nemzetközi eseménnyé vált; ugyanis nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat a román hajléktalan válogatott is. A program lebonyolítása így három nyelven történt; magyar, román és angol nyelven is informáltuk a résztvevő csapatokat és a nekik szurkoló nagyszámú közönséget.

Résztvevő csapatok:

–          Román Hajléktalan Futball válogatott

–          Oltalom Sport Egyesület

–          Ágoston FC

–          Gyulai Kórház

–          Gyulai Tűzoltóság

–          Lúzer FC

–          Gyulai Sporthorgász Egyesület

–          Munkácsy Sporthorgász Egyesület

 

A roadshow nagykövete, Szabó Olga ifjúságvédelmi szakember volt, aki több mérkőzésen is vállalta a mediátor szerepkört, a férfi játékosok nagy örömére. Az időjósok ezúttal is javunkra tévedtek; a beígért vihar, felhőszakadás helyett, a talán túlzottan is erős napsugárzás kitartott a rendezvény egész időtartama alatt.

A Fairplay Roadshow-k eddigi történelmének legkiegyenlítettebb tudású csapatai érkeztek a fürdőváros műfüves pályájára. A csoportmérkőzések is rendkívül izgalmasnak bizonyultak, a győzelem sokszor az utolsó pillanatban dőlt el. A gyulai közönség kulturáltan és nagy lelkesedéssel szurkolta végig a mérkőzéseket.

A csoportmérkőzések során a Gyulai Kórház csapata emelkedett ki összjátékával az erős mezőnyből. Mint később kiderült, a kórházi csapat tagjai közül többen tagjai a Magyar Orvos Válogatottnak. A csapatban egyébként nem csak orvosok játszottak, hanem a kórház egészségügyi személyzetének egyéb dolgozói is. A kórház csapatának két játékosa beszélte a román nyelvet, így néhány kedves mondatot válthattak a román válogatott játékosaival a megbeszélések során.

A Román Hajléktalan Válogatott tagjai főleg Temesvárról érkezett fiatalok voltak. Rövid idő alatt kiderült, hogy nagy szívvel rendelkező határozott játékosokból áll a csapat. Kiváló és fair játékukkal hamar rajongókat szereztek a gyulai nézők közül. A román csapat játéka alapján, akár dobogós helyre is kerülhetett volna, de gólhelyzeteiket nem tudták értékesíteni. Ennek az oka, hogy sajnos pár nappal a mérkőzések előtt vesztették el egyik csapattársukat, a legjobb csatárukat, aki egy gyilkosság áldozata lett és a bajnokság napján helyezték végső nyugalomba.

A Lúzer FC tagjai a helyi ökomenikus segélyszervezet hajléktalanjai voltak. A csapat jól játszott, de ezen napon a szerencse nem kedvezett nekik, mivel sok hasonló eredmény született, így a gólkülönbségek és fairpontjaik alapján a hetedik helyre kerültek. A csapat ezt nehezen fogadta el, így hosszas magyarázat következett, Szabó Olga nagykövetünk, mediátorunk részéről; de végül megértették és elfogadták a végeredményt.

Az Oltalom SE most is nagy létszámmal érkezett a bajnokságra, a legtöbb női játékossal büszkélkedhetett a csapat. A mexikói és a wroclawi Eurocamp 2012-re készülő játékosokból állt össze a csapat gerince. A gyulai szurkolók férfi közönségéből sok rajongót gyűjtöttek csapatunk hölgy tagjai. Szoros mérkőzésen csúsztunk le a dobogó harmadik fokáról, a Gyulai Sporthorgászokkal szemben.

A Gyulai Sporthorgászok csapata nem csak a vízben bizonyult profinak, hanem a műfüves pályán az ellenfelek kapuhálójának bevételében is.

A másik horgász csapat, a Munkácsy Horgászegyesület Focicsapata a bajnokságunkra állt össze, így sokan először játszottak együtt közülük. Játékuk ugyan csak a nyolcadik helyre volt elég, de rendkívül szórakoztató és fair játékukkal sok rajongót szereztek maguknak.

A Tűzoltók csapatáért már az első percekben izgulhattunk, mivel a közelben egy üzem oltásában vettek részt. Kérdéses volt az is, hogy fel tudnak-e vonulni a bajnokságunkon teljes létszámmal. Végül sikeresen megérkezett a csapat és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. A szurkolóik mindenképp dobogós helyre várták őket, de Fortuna csak az ötödik helyig jutatta el a csapatot.

Az Ágoston FC helyi futballrajongókból állt össze, többen közülük igazolt játékosként is játszottak a helyi focicsapatokban. A csapat kiváló játéka mellett nem feledkezett meg a fairplay szabályairól sem.

Az elődöntők szoros mérkőzéseket hoztak, többször került sor három perces hosszabbításra is. Ilyenkor az a csapat szerezte meg a győzelmet, amely az adott időn belül gólt lőtt az ellenfélnek. Bűntetőkre akkor került sor, ha három percen belül nem született gól. A torna döntőjébe a Gyulai Kórház és az Ágoston FC csapatai került be. Az izgalmas mérkőzésen az utolsó percben szerzett góllal a kórház csapata nyert.

A gyulai Fairplay Roadshow különlegessége az volt, hogy két fairplay díj is átadásra kerülhetett. A Gyula város önkormányzatának felajánlásában létrehozott Gyulai Fairplay Kupát a Gyulai Tűzoltóság nyerte el. A Fair Play Roadshow legmagasabb díját, a Fairplay Kupát a Román Hajléktalan Futballválogatott szerezte meg.

 

Végeredmény:

  1. Gyulai Kórház
  2. Ágoston FC
  3. Gyulai Sporthorgászok
  4. Oltalom SE
  5. Gyulai Tűzoltóság
  6. Román Hajléktalan Válogatott
  7. Lúzer FC
  8. Munkácsy Horgász Egyesület

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük