Nevet? Ugyan, hiszen nem sír az az egyik sem. Nincs rá ok.
Holnap bronzmérkőzést játszunk Kirgizisztánnal, miközben a döntőben Chile és Mexikó találkozik (megint).
Az a Mexikó, amelyik minket megvert ma. Gyorsabbak voltak, pontosabbak. És még így is csak büntetőkkel sikerült nekik. vagyis a büntetőknél nem sikerült nekünk.
3:1-ről felálltunk, illetve felálltak: Anita, Üveg, Orsi, Bori, Kinga, Vanda, Kata, Anikó
Atyaég, ha láttátok volna (láthatjátok is ), mit műveltek a lányok a pályán!
Így feljöttünk 3:3-ra. Izgultak a bírók, sikoltoztak a nézők, több százan szurkoltak, hollandok, lengyelek, argentínok… Öcsiék a lelátón fokozták a hangulatot, Carlos a pálya mellett. Tényleg olyan percek voltak ezek, amiért érdemes élni, olyan igaziak, amikor megláthatod valakinek az arcát is, és nem csak az álarcát – a lányoké gyönyörű volt, harcias és elszánt. A mexikóiaké is.
Mikor a bíró lefújta a meccset, még mindig 3:3 volt. Büntetők, hirtelen halál. Ez azt jelenti, hogy az a csapat nyer, aki először előnyt szerez. Első lövés – gól mindkét csapatnál. Második lövés – gól mindkét csapatnál. Harmadik lövés – Bori kivédi, extázis, majd a mexikói kapus is sikeresen véd.
Negyedik lövés – gól mindkét csapatnál. Ötödik lövés, a mexikói bevarrja, a miénk a kapufáról kifelé pattant. Ennyi. Sírás, elkeseredés, majd talpraállás.
A fiúk közben megfordították a széljárást – nyertek! 10:5-re verték Dániát, így holnap a 21. helyért játszanak.
Híradás vége.
Hajrá Magyarország!