Eredményeink

2018-ban soha nem látott kihívások elé került egyesületünk, de a kitartás, az alázat és a futball iránt tanúsított tisztelet meghozta eredményét. Olyan kezdeményezések váltak valóra, melyeket már több éve terveztünk, de korábban nem volt lehetőségünk véghez vinni. A rendszeres ingyenes edzéseken túl rengeteg bajnokságot szerveztünk, amik keretében az egyes – egymással vélt vagy valós érdekellentétben álló – társadalmi csoportok párbeszédének és pozitív emberi kapcsolatok kiépítésének teret adva 2018-ban a korábbiaknál is több helyszínen szerveztünk Fair Play Football Roadshow-t. Tapasztalataink alapján akik a pályán elsajátítják a fairplay alapvetéseit, azok az életben is alkalmazzák ezeket, így külön örömünkre szolgált a gyöngyöspatai bajnokság megszervezése, mely már 2011 óta tervezett álmunk volt.
A hazai bajnokságokon túl számos nemzetközi bajnokságon vettünk részt, ezek közül kiemelten büszkék vagyunk a moszkvai FIFA Football for Hope című fesztiválra, melyen csak a legjobb csapatok vehetnek részt, így nagy megtiszteltetésként ért minket, hogy a 2018-as bajnokságra már az Oltalom Sportegyesület csapata is meghívást nyert.
Az Oltalom Sportegyesület különlegessége abban rejlik, hogy a rendszeres sport ingyenes biztosítása és egészségtudatos életmódra nevelés mellett a résztvevő játékosok életét edzők és szociális munkások együttes segítségével igyekszik támogatni, odafigyelve az egyéni igényekre és sok esetben nehezített körülményekre, valamint az edzéseken és bajnokságokon túl a játékosok nyári táborban, ösztöndíjprogramban, football3 mediátor képzésben, angol nyelvtanfolyamon, pályaorientációs tanácsadáson és munkaerőpiaci kvalitás fejlesztésen vehetnek részt.

2018-ban tizenhat hazai és egy külföldi helyszínre vittük el a fair play futball és a football3 szabályait. A hazai és külföldi Roadshow-k helyszíneire utazva 2018-ban összesen 3 515 km-t tettünk meg

2018 novemberében Mexikóváros látta vendégül a világ különböző országainak hajléktalan válogatott focistáit, hogy tíz napon keresztül összemérjék erejüket és képességüket. A kemény munka és a kitartás meghozta gyümölcsét. A HWC-re induló játékosok több mint fele már két éve készült a mexikói világbajnokságra. Öt játékos fejenként több mint 160 edzésen vett részt a bajnokságot megelőzően. A fiesta hangulat közepette megtartott csoport-, majd az egyenes kiesés meccsek során az OSE nyolc játékosa egészen a bronz éremig menetelt. Az Egyesület és a Homeless Word Cup 2006 óta tartó közös történetében eddig ez a legjobb helyezés, amit az Oltalom Sportegyesület csapatai elértek.