Minden a fej, az ész, a gondolat…

Emlékeztek még arra, hogy tegnapelőtt vesztettünk az ukránok ellen?
Mi már alig, azóta ugyanis további négy meccset vesztettünk el, így a csoportunkból az utolsó helyet megszerezve 1 ponttal megyünk tovább a Poznan City Kupába, ami a 17-24. Helyet jelenti. Vagyis, ha ebben a csoportban elsők leszünk, akkor viszünk haza kupát (juhééé), és megszerezzük a 17. helyezést, ami, a második legjobb eredmény lenne a fiúknál 2006 óta, de addig még sok hullám kifut a Malta-tó partjára…
 

 
Azt az egy pontot egyébként a franciáktól vettük el – 4:4 volt a vége, de a büntetőknél ők voltak ügyesebbek. Lehet, hogy a lábaik is, de a fejük biztosan.
3 nap alatt 5 vereség… nem voltak sem a játékosok, sem az edzők irigylésre méltó helyzetben.
Te mit mondnál a csapatodnak, miután zsinórban 5 mérkőzést elveszítettek?

1. Csak így tovább – nem jó
2. Semmi baj – nem igaz
3. Lesz ez jobb is – nem tudhatod
4. Hát ezt elrontottátok – nem segít
5. B+, azonnal indulunk haza – nem tehetjük, és nem is akarjuk

Nem tudom, megtaláltuk-e a megfelelő mondatokat, próbáltuk, ami tőlünk tellett, de a nagyja, mint eddig is, most is a srácokon múlik. Remélem, most már alszanak, és álmukban megverik Dél-Afrikát. Aztán csörög a vekker, felkelnek, és 13:40-kor ébren is megteszik ugyanezt.

Közben a másik nem képviselői (nem írhatom azt, hogy a gyengébbik nem, mert nem ez a nem a gyengébbik) töretlenül és veretlenül haladnak a cél felé. A cél, amit leírni sem merek… a cél, ami sosem volt ilyen közel, és mégis, sosem volt ilyen erősen elzárva előlünk. Három dél-amerikai csapaton kell átverekedni magunkat: Argentína, Mexikó, Chile, ebben a sorrendben.
Ebből a trióból kettőt már megvertünk, de a foci már csak olyan, mint amikor az ember ittasan, a tudta nélkül egy melegbárba téved: érhetik meglepetések.

Szóval “keep your fingers crossed”, ahogy nagy barátaink, az angolok mondanák (Bréking nyúz: novemberben vendégeik leszünk Manchesterben, szóval szeretjük őket tiszta szívvel, érdek nélkül), és 13.20-kor is legyen pár gondolatotok felénk.

Hajrá Magyarország!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük