…és gurult tovább a labda

…és gurult tovább a labda a mai meccsnapon is a Zocalón, a napot a lányok indították, Guatemala csapatával találkoztak. Ők könnyű reggeli falatot jelentettek a pályára győzni érkező magyaroknak, a félidőben már behozhatatlan volt a dél-amerikaik hátránya. A második félidőt a lányok a maguk tempójában, gondtalanul labdázhatták végig (végeredmény: HUN 13 – GTM 2). Fiaink helyzetére sem a nyugalom, sem a saját tempóban történő labdázást nem volt jellemző. Kicsivel dél után a lengyel válogatottat legyőző litvánokkal várhattuk a meccs kezdetét jelentő bírói sípszót. A sárgában játszó litvánoknak nemcsak a meze hasonlított a brazil labdabűvészekére, hanem támadójátékuk is. A fiúk csapata pár perc alatt komoly lépéshátrányba került. Bohó Józsi tegnapi gipszeléssel végződő lábsérülése következtében egy fővel csökkent a bevethető cseréink száma. Ugyan a lelátóról minden erejével segítette csapattársait, de ahogy Józsinak is gondot okozott a lábra állás, úgy a pályán harcoló társaknak is. A meccset 4:12-vel zártuk.

A mai napot a lányok indították és ők is zárták, azonban a könnyű reggeli után hét fogásos ebéd várt rájuk, amelyet a brazil női csapat tálalt fel. A rioi csapatnak a torna során komolyabb kihívója eddig nem akadt, sajnos lányaink sem tudták megtörni tökéletes háromszögelésüket. A ebéd mellé desszert is dukál, ami nem is lehetett más, mint a lányok becsületgólja (végeredmény: HUN 1 – BRA 7).Péteken tovább fokozódnak az izgalmak és a férfi válogatott is felkerül az ebédlőasztalra, ezúttal a torna nagy esélyesének tartott házigazdákkal ülünk egy asztalhoz. Hölgyeink pedig a rémes konyhájukról híres angolokkal találkoznak, reméljük a mi recepkönyvünkből főzünk ezúttal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük