Fair Play Roadshow 2012 július 21. Gyula

Az Oltalom Sportegyesület a FIFA Football for Hope kezdeményezésének keretében, megtartotta a Fair Play Roadshow ötödik fordulóját az együttműködés, a párbeszéd és a tolerancia jegyében. A bajnokságunk ötödik állomásának Kelet-Magyarország közkedvelt fürdővárosa, Gyula adott otthont. A város központjában, az Almássy Kálmán téren található Mészáros Péter műfüves futballpályán zajlottak a mérkőzések. Roadshow-nk gyulai állomásán az eddig megszokott módon mediátorok segítségével bonyolítottuk le a mérkőzéseket. Az Észak-Komáromban megrendezett fordulónkhoz hasonlóan, a gyulai helyszín is nemzetközi eseménnyé vált; ugyanis nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat a román hajléktalan válogatott is. A program lebonyolítása így három nyelven történt; magyar, román és angol nyelven is informáltuk a résztvevő csapatokat és a nekik szurkoló nagyszámú közönséget.

Résztvevő csapatok:

–          Román Hajléktalan Futball válogatott

–          Oltalom Sport Egyesület

–          Ágoston FC

–          Gyulai Kórház

–          Gyulai Tűzoltóság

–          Lúzer FC

–          Gyulai Sporthorgász Egyesület

–          Munkácsy Sporthorgász Egyesület

 

A roadshow nagykövete, Szabó Olga ifjúságvédelmi szakember volt, aki több mérkőzésen is vállalta a mediátor szerepkört, a férfi játékosok nagy örömére. Az időjósok ezúttal is javunkra tévedtek; a beígért vihar, felhőszakadás helyett, a talán túlzottan is erős napsugárzás kitartott a rendezvény egész időtartama alatt.

A Fairplay Roadshow-k eddigi történelmének legkiegyenlítettebb tudású csapatai érkeztek a fürdőváros műfüves pályájára. A csoportmérkőzések is rendkívül izgalmasnak bizonyultak, a győzelem sokszor az utolsó pillanatban dőlt el. A gyulai közönség kulturáltan és nagy lelkesedéssel szurkolta végig a mérkőzéseket.

A csoportmérkőzések során a Gyulai Kórház csapata emelkedett ki összjátékával az erős mezőnyből. Mint később kiderült, a kórházi csapat tagjai közül többen tagjai a Magyar Orvos Válogatottnak. A csapatban egyébként nem csak orvosok játszottak, hanem a kórház egészségügyi személyzetének egyéb dolgozói is. A kórház csapatának két játékosa beszélte a román nyelvet, így néhány kedves mondatot válthattak a román válogatott játékosaival a megbeszélések során.

A Román Hajléktalan Válogatott tagjai főleg Temesvárról érkezett fiatalok voltak. Rövid idő alatt kiderült, hogy nagy szívvel rendelkező határozott játékosokból áll a csapat. Kiváló és fair játékukkal hamar rajongókat szereztek a gyulai nézők közül. A román csapat játéka alapján, akár dobogós helyre is kerülhetett volna, de gólhelyzeteiket nem tudták értékesíteni. Ennek az oka, hogy sajnos pár nappal a mérkőzések előtt vesztették el egyik csapattársukat, a legjobb csatárukat, aki egy gyilkosság áldozata lett és a bajnokság napján helyezték végső nyugalomba.

A Lúzer FC tagjai a helyi ökomenikus segélyszervezet hajléktalanjai voltak. A csapat jól játszott, de ezen napon a szerencse nem kedvezett nekik, mivel sok hasonló eredmény született, így a gólkülönbségek és fairpontjaik alapján a hetedik helyre kerültek. A csapat ezt nehezen fogadta el, így hosszas magyarázat következett, Szabó Olga nagykövetünk, mediátorunk részéről; de végül megértették és elfogadták a végeredményt.

Az Oltalom SE most is nagy létszámmal érkezett a bajnokságra, a legtöbb női játékossal büszkélkedhetett a csapat. A mexikói és a wroclawi Eurocamp 2012-re készülő játékosokból állt össze a csapat gerince. A gyulai szurkolók férfi közönségéből sok rajongót gyűjtöttek csapatunk hölgy tagjai. Szoros mérkőzésen csúsztunk le a dobogó harmadik fokáról, a Gyulai Sporthorgászokkal szemben.

A Gyulai Sporthorgászok csapata nem csak a vízben bizonyult profinak, hanem a műfüves pályán az ellenfelek kapuhálójának bevételében is.

A másik horgász csapat, a Munkácsy Horgászegyesület Focicsapata a bajnokságunkra állt össze, így sokan először játszottak együtt közülük. Játékuk ugyan csak a nyolcadik helyre volt elég, de rendkívül szórakoztató és fair játékukkal sok rajongót szereztek maguknak.

A Tűzoltók csapatáért már az első percekben izgulhattunk, mivel a közelben egy üzem oltásában vettek részt. Kérdéses volt az is, hogy fel tudnak-e vonulni a bajnokságunkon teljes létszámmal. Végül sikeresen megérkezett a csapat és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. A szurkolóik mindenképp dobogós helyre várták őket, de Fortuna csak az ötödik helyig jutatta el a csapatot.

Az Ágoston FC helyi futballrajongókból állt össze, többen közülük igazolt játékosként is játszottak a helyi focicsapatokban. A csapat kiváló játéka mellett nem feledkezett meg a fairplay szabályairól sem.

Az elődöntők szoros mérkőzéseket hoztak, többször került sor három perces hosszabbításra is. Ilyenkor az a csapat szerezte meg a győzelmet, amely az adott időn belül gólt lőtt az ellenfélnek. Bűntetőkre akkor került sor, ha három percen belül nem született gól. A torna döntőjébe a Gyulai Kórház és az Ágoston FC csapatai került be. Az izgalmas mérkőzésen az utolsó percben szerzett góllal a kórház csapata nyert.

A gyulai Fairplay Roadshow különlegessége az volt, hogy két fairplay díj is átadásra kerülhetett. A Gyula város önkormányzatának felajánlásában létrehozott Gyulai Fairplay Kupát a Gyulai Tűzoltóság nyerte el. A Fair Play Roadshow legmagasabb díját, a Fairplay Kupát a Román Hajléktalan Futballválogatott szerezte meg.

 

Végeredmény:

  1. Gyulai Kórház
  2. Ágoston FC
  3. Gyulai Sporthorgászok
  4. Oltalom SE
  5. Gyulai Tűzoltóság
  6. Román Hajléktalan Válogatott
  7. Lúzer FC
  8. Munkácsy Horgász Egyesület

Wroclaw 2012 – Sztojka Arnold Carlos élménybeszámolója

Szóval a programmal és a szervezés csillagos 5-ős nálam az biztos. Mérkőzésekről szólva sajnos összeszokatlanság az közre játszott hogy ilyen eredményt értünk el , de kisebb meglepetést okozhatunk volna , ha jobban kihasználjuk a lehetőségeinket , és meg nyerjük a egyes párharcokat , közmondás szerint a sors kezét csak azt foghatja meg aki tesz is érte .

Származási hely: Wroclaw Cup 2012

A szerencse el került akkor amikor meg volt a sorsolás . Az tudtam előre esély az mindig van ezt soha ne feled , nem szabad egyből úgy neki menni semminek sem még egy mérkőzésnek sem ha azt mondják a csapatagok hogy esélyünk egyenlő egy hatalmas nagy 0- al .

Szóval az 1: mérkőzés : Minden csapatnak az életében különösen fontos a jó rajt hiszen meg alapozhatja a csapat hangulatot és a további mérkőzések hozzá állását . Sajnos túl gyorsan kaptuk a mérkőzés 1-ső gólját ami nagyban követte a 2-dik azonnal .

Sajnos védekezés az nagyon nagy hátrány. Pontosan realitás talaján nem rossz eredményt értünk el , még ha hatalmas bravúrt érhetünk volna el . Meg volt az esély hiszen luxenburg , és a eb győztes Ukrajna ellen meg lepetést okozhatunk volna .

Dicséretes teljesítmény mert ha meg néztük a összes válogatott játékosait akkor egyetlen egy csapatban sem volt lány , csak nálunk. Szóval ha szerencsénk van sokkal jobb eredményt érhetünk volna el . Nem kell szégyenkezni , mert látom van a csapatban kurázsi , és ezt kell tovább vinni még jobban hogy a fiatalok tovább tudjanak lépni.
Tanulság az hogy az dobogóra került 4 válogatott vagy is , Ukrajna , Oroszország , Németország , és Lengyelország nagy való színű hogy 4, vagy 5, éve együtt játszik .
Nem szabad csüggedni ha ezt a keretet tovább tudjátok erősíteni és képesek a csapattagok egymásért küzdeni nagyon szép eredményt érthetünk , érhettek el . Lényeg az hogy egy meg legyen a rutinos , és a fiatalos lendület , hiszen nem szabad úgy neki menni egy világeseménynek hogy csak fiatalok vannak a keretben , hiszen nem képesek még egyenletesen jó teljesítményt nyújtani . De a lényeg az hogy ne 30-év feletti legyen az átlag hiszen az jól is el sülhet és vissza is üthet sajnos .

Most pedig a csapatagokat fogom el mondani a véleményem.

Bence: szóval egyenletes tökéletes biztonságot adó és hatalmas lelki tanúlságot szólgálva megtett mindent. Az első mérkőzésen nem azt nyújtotta amit kell de utána húzzó ember lett bravúrúkot mutattott. Szerintem ha folyamatosan tűzben tudjátok tartani akkor hosszú évekre meg oldja a kapus gondokat , de nem szabad kapkodni , bizalmat kell hogy súgározzon belőle mert a kapus poszt bizalmi poszt , és ha kell ordistsa le a csapatagokat , mert a kapus poszt ilyen Józsi: nagyon rutinos játékos látszik nem most kezded el focizni veletek. Vanak hiányi , a keret legrutinosabb legtapasztaltabb labdarúgója a csapat és a válogatott csapatkapítánya , húzzó ember kell hogy legyen , hiszen neki kell össze fogni a társakat és a csapatagoknak el kell hogy fogadják minden térren , halgatni kell a fiataloknak rá.

Zsuzsi : rutinos a lányok csapatkapítánynak kell hogy válaszák , nem csinált semmit , hozta a meg bízható teljesítméynt elvárt színtett. De nem szabad olyan hibákat el követnie hogy ha egy csapat támad és ő védekezik . hiszen a 3-an sokkal gyorsabban lehet játszani

Majosházi Zsuzsi.: ledöbbentett minden térren a szíve egy hatalmas szív : amíg birta szuflával minden térren nagyon nagyot játszot . Tovább kell hogy lépjen hiszen fényes nagyon fényes jővö előtt áll ha hozza a formáját.
Gyengéje : nagyon gyorsan le merül való színű hogy fizikailag még van hová fejlődnie. Nem árt ha fel szed magára egy pár kg izmót .

Andi vagy is Messi: még nem kifort de ügyes higadtan döntött a szituációknál és jól döntött . Csak elismerés

Szabolcs: a csapat legfiatalabb labdarúgója még mindig higad kell hogy legyen a kapú előtt feleslegesen nem kell rossz döntéseket hoznija , hiszen ott vannak a csapattagok hiszen a válogatott mezt nem lehet csak úgy fel venni , tűzben kell tartani ha egy kiss rutint felszed az idősektől huzzó ember válik belőle.

Benjámin: A csapat és a válogatott gól királya jó a helyzet felismerése , képes a csapat érdekeit szolgálva egymás mellé helyezni. Hibái feleslegesen cselezget , nem azt mondom , ne cselezzen de a kapu előtt nem szabad , le kell tisztulnia a játékának , ha ezt meg tudja oldani akkor igen szép jövő előtt állhat .

És Carlos: szóval hibáik mindig vannak , és nem az elvárt szintet hozta ennél sokkal jobban is tud , tudna játszani , látszik szokatlan volt neki a szinte minden. Le kell higgadnia természetesen a csapat érdekeit maximálisan az edző szerint oda kell tennie magát , kritikus de a szíve nagy bár mikor képes robbantania , a csapat érdeket maximálisan betartja . Ha komolyan a csapat húzó emberre akar lenni , akkor sokkal többet kell hogy vállalkozón mind csapat építésben , mind egyénileg .

Mózes: Legyen merész és a legyen győztes hadvezér. Szóval az összegzés van és lehet tovább fejlődni , és ez a lényeg hogy a csapattagok nagy és eredményes legyen hosszú évekre.

Wroclaw Cup 2012

Beszámoló
2012. július 13-14-15. Lengyelország, Wroclaw

A lengyelországi Santa Alberta rendezésében megrendezett Nemzetközi Utcaifutball bajnokságon részvett a Homeless Wolrd Cup 2012 mexikói VB-re készülő Magyar csapat is. A 2012-es Homeless World Cupra meghívott válogatottak részére megrendezett eseményen összesen 16 csapat játszott két napon keresztül a Wroclaw főterén felállított palánkos pályán.

A bajnokságon résztvevő csapatok:
Hollandia, Ausztria, Svájc, Németország, Luxemburg, Litvánia, Ukrajna, Finnország, Oroszország, Kirgizisztán, Magyarország és 5 Lengyel csapat

A Magyar csapat egyedüliként női játékosokat is felvonultatott. Már a 3. alkalommal vettünk részt a mindenévben megrendezésre kerülő eseményen, mellyen hagyományosan a Homeless World Cup-ra biztosítanak nemzetközi felkészülést. Az eredetileg nem kizárólag hajléktalan csapatoknak szervezett futball kupán ugyanazokat a különleges szabályokat használják, mint a Homeless World Cup-on, 3 +1 –es felállásban kisméretű 16X22-es palánkos pályán 4 méter széles és 1,3 méter magas kapuval, a játékszabály további különlegessége, hogy csak 2 játékos mehet haza védekezni 1 játékosnak mindig a támadó térfélen kell maradnia így a csapatok emberelőnyben vannak támadáskor, (3 támad és 2 védekezik). Ezek a szabályok okos és szép játékra adnak lehetőséget, hiszen sokkal fontosabb a taktika, mint a fizikai fölény. Csapatunk hősiesen küzdött a felkészült és erős ellenfelek ellen.

Már az első meccsen a lengyel bajnokság győztesével kerültünk össze, akik játékukkal nem hagytak bennünk a kérdést miért lettek ők a legjobbak, minket is szépen megszórtak 9 góllal de Majosházi Zsuzsanna és Nagy Benjamin sikeres akcióinak köszönhetően 2 gólt mi is rúgtuk. A végeredmény 9:2 a hazai csapat javára. A második mérkőzést a Luxemburgi csapattal folytattuk, ahol már voltak rövid pillanatok, amikor vezetett a Magyar csapat, de sajnos a 3 rúgott gól kevésnek bizonyult a Luxemburgi csapat 5 sikeres támadása ellen. Talán a csoportmérkőzéseken ezt az egyet azért lehetett volna hozni. A harmadik mérkőzésre a bajnok Ukrajnával szombat délután került sor. A végeredmény már az elején sem volt kérdéses, hiszen az Ukránok csapata hagyományosan a legerősebb között van. A Homeless World Cup-on induló 72 országból 2010-ben az első lett, és azóta is mindig benne van az első ötben. Az Ukránokkal szemben két bravúros gólt lőtt Szabados Andrea, ami kitűnő eredmény a nagydarab és keményen védekező keleti szomszédjaink ellen.

Másnap a csoportmérkőzéseket követően a negyedik helyen végezve a vigaszágon folytattuk. Az első meccsen a Finnektől, a második mérkőzésen a Hollandoktól kaptunk ki. Délutánra azonban felragyogott a mi csillagunk, összekerültünk a némi túlsúllyal és a pattogó labdával küzdő Kirgizisztán csapatával ahol végre a meccset 5:4-re megnyertünk. A kezdetben könnyű és az ellenfél nem túl jó védelme mellett 5:2 –es állással kicsit elbízták magukat játékosaink a második félidőben viszont felhozták 5:4-re. A szép teljesítményen ez mit sem változtat!

Összességében a 16 induló csapatból a 15. helyezést értük el! A Magyar csapatot 8 fővel képviseltük, 5 fiú és 3 lány a 16 év feletti korosztályból. A vendéglátás és a szervezés pazar volt, ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek. Az elhelyezés és étkezést is a vendéglátó Santa Alberta biztosította.

Gyere velünk Mexikóba!

Segíts másoknak, hogy egy életre szóló emléket szerezzenek, és gazdagodj Te is egy élménnyel, amelyre évekig emlékezni fogsz!

Hajléktalanokból és hátrányos helyzetű fiatalokból álló csapatunk idén is megszerezte a jogot, hogy induljon a világ legnagyobb, szociális jellegű bajnokságán, a Homeless World Cup-on.

A bajnokságot idén október 2 és 16 között Mexikóban rendezik meg – képzelheted, mekkora élmény eljutni oda valakinek, akinek gyakran a betevő falatra sincs elég pénze.

Gondolhatod, mekkora motiváció ez egy szegény, sportszerető embernek – jelenleg 40 játékosunk edz heti három alkalommal, fut, fekvőtámaszozik, kevesebbet cigizik, javít iskolai eredményein csak azért, hogy esélye legyen. Negyvenen küzdenek most az álmaikért és százaknak mutatnak ezzel jó példát.

Bár az ottlétünk minden költségét a rendező ország fizeti, a kijutást nekünk kell megoldani. Ez sok pénzbe kerül, ezért fordulunk most Hozzád.

Többféleképpen segíthetsz nekünk, és mint a mesékben, jótett helyébe jót várj!

  1. Küldhetsz nekünk adományt a 10918001-00000029-76880008 (Unicredit Bank Zrt.) számlaszámra. Az egyéni adományozók között kisorsolunk egy magyar válogatott mezt, a nemzeti tizenegy és Egervári kapitány aláírásával, valamint tíz darab, szintén dedikált Adidas labdát. Az összes adományozó nevét – ha beleegyezik – feltüntetjük a honlapunkon.
  2. Indulj adománygyűjtő versenyünkön, és gyűjts nekünk!  Ha ismersz cégvezetőket, sportszerető, vagyonosabb embereket, segíteni vágyó milliomosokat és milliárdosokat, vagy egyszerűen elszánt és kitartó vagy, akkor könnyű dolgod lesz.

A támogatásért cserébe kínálunk megjelenést a mezünkön, dokumentumainkon, sajtóanyagainkban. A profi adománygyűjtést különböző anyagokkal támogatni is tudjuk: média megjelenések gyűjteménye, videók, fotók, riportok, stb.

Aki a legtöbb támogatást szerzi vagy adja nekünk – az részese lesz a csodának, elkíséri a magyar csapatot Mexikóba!

Részt vesz a fiesztán, viszi a magyar zászlót, a helyszínen drukkolhat. Amint a képeken is láthatjátok, ez egy hatalmas  buli, több ezer résztvevővel, ahol mindenki ismer mindenkit, és általános a jó hangulat… Ezt az élményt pénzért nem veheted meg, de a Tiéd lehet!

Az adományokat a mai naptól egészen szeptember 15-ig várjuk az adománygyűjtő verseny keretében, hiszen indulás előtt két héttel véglegesíteni kell az utazók névsorát.

Az egyéni adományozóktól egészen október 20-ig várjuk felajánlásaikat, a dedikált mezt visszaérkezésünk után, október végén sorsoljuk ki.

Az adományozók nevét weboldalunkon folyamatosan frissítjük.

Szállj versenybe egy jó ügyért még ma, legyél a csapatunk tagja, és gyere velünk Mexikóba!

 

Kérdésed, hozzáfűzésed van?

Hívj fel: Zajkó Roland, +36 30 329 4712

info@utcaifoci.hu