Hazaérkezett delegációnk a harmadik Európai Utcai Foci Fesztiválról

 

Hazaérkezett delegációnk a harmadik Európai Utcai Foci Fesztiválról. A csapat négy lányból, négy fiúból, illetve három kísérőből állt. A csapat egyik fele Budapestről, a másik Szegedről érkezett. A hat napos program igazi közösségformáló erővel bírt, életre szóló barátságok és szerelmek születtek, egyszóval a belgrádi túra felejthetetlen élmény volt mindenki számára. Az eredmény ennek tükrében nem is olyan fontos… Hat meccsünkből csupán egyet nyertünk meg. Igaz, azt viszont a törökök ellen… Köszönet illeti Nórát, Attilát, Rolandot, valamint köszönet a felnőtt kísérőknek, illetve Zsuzsának, Rékának, Alexandrának és Hajnalkának, valamint a fiúknak, Ricsinek, Janinak és Jakubnak.

 

Csütörtök, az első igazi nap Belgrádban

Ahogy arról már tegnap is szó esett, a csütörtök az ismerkedés jegyében telt.

Délelőtt 16 vegyes csapat versengett egymással a községi sportcsarnokban, a DIF-ben. Így a fiataloknak alkalmuk volt megismerkedni a törökökkel, macedónokkal, szerbekkel, írekkel… és még sorolhatnánk, kik voltak ott. Végre volt egy kis mozgás, és ez szemmel láthatóan mindenkinek jót tett.

Mi is, mint csapat, egyre erősebbek vagyunk. Lassan már a legzárkózottabbak is kinyílnak, és mindenki igyekszik a legszebb oldalát mutatni a többieknek.

Talán a nyelvi nehézségek miatt is van, de mi mindig együtt vagyunk: együtt reggelizünk, együtt ebédelünk, együtt vacsorázunk, és ma együtt készülünk az esti fellépésre – eddig fantasztikus produkciókat láttunk, szeretnénk mi is ezt a sort folytatni. Úgyhogy mostanában táncolunk, éneklünk, koreográfiát tanulunk.

A foci szombaton kezdődik.
Csütörtök délutánra is tartogattak a szervezők egy nagy durranást: buszra ültettek minket, és egy hajókázás keretén belül megnéztük Belgrád nevezetességeit, legalábbis azokat, amelyek látszanak a Dunáról.
Hatalmas élmény volt mindenkinek, hiszen emeletes buszon és emeletes hajón utaztunk, ami azért nem mindennap történik meg az emberrel. Ricsi és Jani visszafelé ráadásul az első sorban ültek, így nekik igazán fejedelmi dolguk volt!
A hajóút nagyjából két órás volt – előtte elláttak minket uzsonnával – és mint mindig, most is egy hatalmas buli lett az egészből.
Azt mondom, mint mindig, mert itt tényleg ez történik: minden este, mindig, mikor együtt van ez a 200-250 ember, hihetetlen jó a hangulat. Lehet délelőtt tíz óra, kora délután vagy este 11.- nem számít, a jókedv garantált.
Mindeközben persze a fegyelem is fontos, és ebben a mi lányaink és fiaink elöl, járnak. Pontosak vagyunk, időben kelünk és fekszünk. Nagyon jó látni, hogy a jókedv és a rend, az örömteli bulizás és a rendezettség ilyen jól megférnek egymás mellett!

Zajkó Roland
Belgrád. 2011. május 12.

Szerda, az utazás napja

A csapat reggel 10 órakor indult Budapestről, a Keleti pályaudvarról. Két egymás melletti kabinban kapott helyet a 8 fiatal és a három kísérő felnőtt. Volt, aki olvasott, volt aki zenét hallgatott és énekelt, a legtöbben ettek, ittak, és egymást heccelték. Már itt elkezdett összeállni a csapat, látszott, hogy nagyon jó a hangulat.

Az 5-6. órában már kezdett elfáradni a csapat, hiszen az ablakot nem lehetett kinyitni, a légkondicionáló pedig elég soványan tolta a friss levegőt.

Az utazás monotóniáját egyetlen esemény törte meg: Belgrádtól nagyjából másfél órányira száz futballszurkoló szállt fel a vonatra, állig felfegyverkezett, páncélos rohamrendőrök kíséretében.

Ezután kicsit nehezebb volt a folyosón közlekedni, és a mosdó előtt is hosszabb lett a sor, de semmi különös nem történt: rend volt és fegyelem.

Kissé késve, este hatkor érkezett meg a magyar delegáció, ahol már vártjuk a szervezők által odarendelt busz, és egy kisebb csapat önkéntes is. Nagyon kedvesen fogadtak minket, így a fáradtság egy csapásra eltűnt, mindenki mosolygott.
A szálloda, nem tegnap épült, valamikor a 80-as években lehetett új. Az idő alaposan megrágta már, a legtöbb ajtó nyikorog, a csap csöpög, de lényeg: minden tiszta, és a vacsora talán nem volt világbajnok, de a reggeli már finom és bőséges volt.
Este bemutatkozott az összes csapat és megtartották a sorsolást is – mi a „C” csoportba kerültünk, így hát első meccsünket a portugálokkal fogjuk játszani.A csütörtöki program is az ismerkedés jegyében zajlik: a közeli sportcsarnokban, a DIF-ben gyűlik össze a 250 fiatal, görögök, törökök, macedónok, szerbek, írek, spanyolok, portugálok… hatalmas élmény lesz, később beszámolunk róla.
Emellett lázasan készülődünk a bemutatkozó programunkra. Minden csapat előad egy 5-8 perces kis produkciót, amit a többiek általában kitörő lelkesedéssel és tapssal jutalmaznak. Reméljük, a miénk is tetszeni fog nekik – mi megteszünk mindent a színpadon is, és majd a pályán is.

Zajkó Roland

Belgrád 2011. május 11.

Elindult Belgrádba az Oltalom Sportegyesület csapata a Harmadik Európai Utcai foci Fesztiválra

A Harmadik Európai Utcai foci Fesztivál Belgrád utcáin ünnepli a fiatalok integrációját, a futball iránti szenvedélyt és a fair playt.

2011. május 11. és 15. között fiatalok egész Európából a harmadik Európai Utcai foci Fesztiválra gyűlnek össze. A fesztivált a Streetfotballworld és hálózatának tagjai, a Futball Friends szervezték (Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Szerbia), közösen az Európai Bizottság Bővítésért felelős biztosával és az UEFA-val.

Magyarország színeiben az Oltalom Sportegyesület lép pályára a 8 fiatalból összeállt csapattal.

A csapatban 4 fiú és 4 lány fogja képviselni Magyarországot. 3 lány és 1 fiú Szegedről, 1 lány és 3 fiú a budapesti csapatból került be a keretbe, a több mint fél éven át tartó felkészülés után.
“A Belgrád 2011 nem a győzelemről fog szólni, hanem a fair playről, a toleranciáról és a tapasztalatcseréről, mindarról, melyről az UEFA Tisztelet Kampánya is szól” jelentette ki Senes Erzik, az UEFA alelnöke és az UEFA Fair Play és Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnöke.
Erre az eseményre 20 delegáció érkezik egy-egy európai szervezetet képviselve, akik a futballt, mint eszközt használják társadalmi problémák megoldására. A delegációk fiatal vezetői olyan tevékenységet, csapatépítő alkalmakat és kulturális előadásokat szerveznek, melyek segíthetik a társadalmi integrációt, a verseny idején pedig mediátorként tevékenykednek. Minden meccset vegyes csapatok játszanak a szabályok szerint – bíró nélkül, a csapatok megállapodnak a szabályokban, hogy ezzel is a párbeszédet, a megértést és a becsületességet népszerűsítsék. A fesztivál részeként lesz még Freestyle foci, footbag, szájdobolás, DJ-k fellépése, hogy az esemény még színesebb és izgalmasabb legyen.
“160 15 és 18 év közötti fiú és lány érkezik EU országokból, EU jelölt és lehetséges jelölt területekről, hogy a focit ünnepelje, mely ösztönzi a dialógust, barátságokat formál és ápolja a békét” mondta Štefan Füle, aki az Európai Bizottságon belül a bővítési politikáért és az európai szomszédságpolitikáért felel.
A delegációk számára (melyek közül a legtöbb tagja a streetfootballworld hálózatnak) a fesztivál páratlan lehetőség a találkozásra, a tapasztalatcserére, hogy megvitassák, hogyan állítható a futball leginkább a társadalmi fejlődés szolgálatába.
„A belgrádi fesztivál a foci erejét ünnepli, mely ösztönzi a pozitív társadalmi változásokat és kiváló lehetőség a hálózat tagjai számára, hogy tapasztalatokat cseréljenek, és megmutassák mire képesek.” nyilatkozta Dr. Vladimir Borković, a streetfootballworld igazgatója.

Streetfootballworld: a győzelemhez egy csapat kell
A futball szeretetének segítségével a streetfootballworld egyéneket és szervezeteket hoz össze egy közös cél érdekében: képessé teszi a nehézsorsú fiatalokat arra, hogy felülemelkedjenek körülményeiken. A streetfootballworld hálózat 80 szervezetet egyesít, hogy a futball segítségével társadalmi kihívásokkal nézzenek szembe, olyanokkal, mint pl. az AIDS vagy a hajléktalanság. A Streetfootballworld egy nemzetközi szövetséget működtet, mely privát és állami szervezetekből áll, hogy erősítse hálózatának tagjait fejlesztési programokon és tapasztalatcseréken, tanácsadáson keresztül – mert az erősebb hálózati tagok jobb lehetőséget tudnak biztosítani az olyan fiatalok számára, akiknek erre leginkább szükségük van. A Streetfootballworldnek és tagjainak valamint a streetfootballworld hálózatnak az a célja, hogy 2015-re legalább 2,000,000 fiatalt érjen el a világon.